Még egy éve sincs, hogy elkészült az új budaörsi iskola. Tervezője Dobai János Ybl díjjat kapott, belsőépítésze Tardos Tibor pedig az év belsőépítésze lett. Az épület belsejéből viszont még hiányzott egy képzőművészeti alkotás, melyet a tervezők az aula déli falára álmodtak. Budaörs város egy képzőművészeti pályázatot írt ki a témában, melynek keretében Petrus Ferenc és a Mohány és Páfra zöldfalát találta megvalósításra méltónak a rangos zsűri. Nemcsak nekünk nagy öröm, és elismerés ez a lehetőség. Reméljülk, hogy e rangos épületben helyet kapó zöldfal felhívja majd az építész társadalom figyelmét, a növényekben rejlő, eddig még ki nem használt lehetőségekre.
Budaörs város honlapján megtalálható a pályázat teljes eredményhirdetése, és a pályázati dokumentumok is letölthetők.
Itt csak azokat, a szívemnek oly kedves sorokat idézem a teljes szövegből, melyekben az épület építésze és belsőépítésze indokolja a zsűri döntését:
"A tervezők - a kiírásban is megfogalmazott - elképzelése az volt, hogy az aula fénnyel bejárt Délre néző felületén olyan „élő dolgot, mint képzőművészeti alkotást" valósítsanak meg, amely valamilyen módon kapcsolatban van a környezetével.
Előttünk egy olyan különleges optikai eszközökből épülő fényjáték (csak nagyon távolról: napóra) volt, amely a felületre a különböző időpontokban érkező napsugarakat az aula terének egyes pontjaiba vetíti, ott különféle hatásokat hozva létre.
Fontos szempontunk volt, az, hogy a mű ne holt, porosodó, megunható, egy adott kor ízlését közvetítő alkotás legyen, hanem egy mindenkor a korával párbeszédet folytatni tudó (mondhatni örökké aktuális), így némi praktikumot is hordozó tett legyen.
Úgy véltük tehát, hogy nagyon is szóba jöhetnek olyan, a hagyományos képzőművészet korlátait átlépő, oda alapvetően nem tartozó gondolatok is.
A beérkező 85 pályamű nagy száma és spektruma meghökkentő volt. Tisztes törekvések mellett egyes pályaművekben (elnézést a sarkos fogalmazásért) félreértést, ízléstelenséget, az iskola funkcióját félreértő gügyögést is tapasztaltunk.
Olyan munka, mely pontosan beleillett volna az eredeti, a napfénnyel kapcsolatos elképzelésünkbe, nem volt.
Érkezett azonban néhány olyan mű, amely elgondolkodtatott bennünket. Néhányan a kor technikai eszközeit felhasználva (különféle projektorok, LED-ek) készítettek passzív (azaz csak dekoratív), vagy részlegesen interaktív (a napfény, vagy a környezet mozgását érzékelő) megoldásokat. Volt olyan munka, mely a felület további sorsát egy projektorra bízta volna. Egyáltalában nem képzőművészeti alkotás, azonban nyitott annyiban, hogy élő, és mindig aktuális. Szerintünk azonban a vetítés talán túlontúl is direkt megoldás (illetve annak elkerülése), a mindenkori tartalma pedig nagyon is kétes.
Érkezett azonban egy munka, mely teljesen kilógott a többi közül. Ez a 3. számú pályamű: a zöldfal. Elsőre alig volt észrevehető a nagy kavalkádban. Ahogy jöttek sorba a javaslatok, egyre inkább vált érezhetővé az ereje, költőisége.
Úgy gondoljuk most, hogy ez az, amit meg kell valósítani.
Miért is?
Mert a díszítő szerepén túl, az iskola feszes funkcionális geometriájában élő szervezetként fontos üzeneteket hordoz.
Megjeleníti, kinyilatkoztatja az elkötelezettségünket a fenntartható fejlődés mellett.
A növények igényelte gondoskodás megjeleníti felelősségünket, cserébe hálásan visszajelzi a figyelmünket, vagy éppen figyelmeztet a közönyünkre. Mindig él, örökké aktuális. Élő üzenet a gyerekeknek. Változatos, változtatható (a beültetett növények cserélhetők, áthelyezhetők). Reagál a fény és árnyék változására. Illatos (mint egy rét). Megdöbbentő ("csak növények?"), gondolkodásra késztet (mint ahogy minket is a zsűrizés folyamán). Újszerű.
Sőt: progresszív. Tett.
Úgy véljük, hogy ha komolyan gondoltuk, és állítjuk, hogy a XXI. század iskoláját hoztuk létre közösen, akkor a Zöldfal az a mű, amit meg kell valósítanunk. „
